Ingyen DLC-k jönnek az Evolve című játékhoz

Továbbra is hatalmas érdeklődés övezi az Evolve-t, amelyben egy négyfős csapatot, valamint egy velük szemben álló szörnyet irányítanak a játékosok. A szokatlan felállás a korábbi tesztek alapján teljességgel élvezhető, így szinte semmi sem áll majd a program megjelenésének útjába.

A fejlesztők most bejelentették, hogy a kiegészítőkben érkező pályák minden vásárlónak ingyenesen lesz letölthető. Ezzel akarják elkerülni azt, hogy valaki hátrányban legyen olyannal szemben aki pénzért megvenné a bővítményt.

Az Evolve 2015. február 10-től lesz megvásárolható, PC-re, valamint Xbox One-ra, és PlayStation 4-re.

Azóta történt

Előzmények