Ilyen lesz a Zorro: The Chronicles

A premier a nyár folyamán várható, pontosabb dátumot még nem kaptunk egyelőre.

A Zorro: The Chronicles című animációs sorozat, 2015 óta fut, tavaly év elején pedig bejelentették, hogy egy videojáték készül belőle, amelyet a Bkom Studios készít, a kiadói feladatot pedig a Nacon vállalta el. A projektből az utóbbi időszakban nem sok új információt kaptunk, a minap azonban érkezett egy újabb trailer, amelyben némi gameplay anyagot is láthatunk. Az első tervek szerint már tavaly megkaptuk volna meg a végső kiadást, ezt végül elhalasztották az idei évre.

A Zooro: The Chronicles PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re érkezik a nyár folyamán.