Idén is kihagyja a Microsoft a Tokyo Game Show-t

Úgy tűnik, hogy mind a Sony, mind a Microsoft ellőtte már a legnagyobb bejelentéseit az E3-on, ugyanis néhány héttel ezelőtt bejelentették, hogy az idei Gamescomon egyik cég sem fog előadást tartani. Ebben az évben nem maradt már túl sok gamer rendezvény, a Paris Games Week mellett a Tokyo Games Show az, ami a legtöbb embert érdekli. (Illetve ott van még a PlayStation Experience is) A tegnapi napon a tokiói Microsoft főhadiszálláson a cég bejelentette, hogy nem vesznek részt az idei TGS-en.

Természetesen a távolmaradásuk nem azt jelenti, hogy semmilyen rendezvényt nem tartanak a régióban idén, ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül az Xbox Big Thanksgiving (Xbox Dai Kansha-sai), amely egyfajta hálaadási esemény lesz majd. További részleteket egyelőre nem kaptunk, de a tavalyi esemény sikeressége után vélhetőleg ebben az évben is valami különlegességgel készül a Microsoft.

Azóta történt

Előzmények