Hosszú idő után ismét mozgásban a Bayonetta 3

A Nintendo Switch exkluzív játékról már korábban kiderült, hogy október végén érkezik.

Lassan 5 éve már, hogy megkaptuk a Bayonetta sorozat harmadik részének bejelentését, azonban azóta sem kaptunk meg még a teljes kiadást. Szerencsére nem kell már nagyon sokat várni a premierre, addig pedig érdemes megnézni az olyan új előzeteseket, mint amit például a minap kaptunk a legutóbbi Nintendo Direct alkalmából. A lenti trailer kifejezetten pörgős lett, akik szerették a korábbi epizódokat, azoknak a Bayonetta 3 is minden bizonnyal a kedvencük lesz.

A Bayonetta 3 a tervek szerint alig egy hónap múlva, október 28-tól lesz elérhető, természetesen kizárólag Nintendo Switch platformon.