Halo TV sorozat - Máris megrendelték a 2. évadot

A készítők roppant mód bíznak a jó fogadtatásban, vélhetőleg ennek is köszönhetjük azt, hogy jön a folytatás.

Több mint hét és fél évvel ezelőtt jelentették be először a Halo TV sorozatot, amely alapja a népszerű FPS sorozat, amely anno az Xbox húzócíme volt, végül azonban szinte az összes epizód megjelent PC-re is. Végül 2018-ban újra bejelentették a projektet, amely először 2020-ban érkezett volna, majd elhalasztották 2021-re, végül kiderült, hogy idén, március 24-től lesz látható a Paramount+ szolgáltatónál. (Nálunk a SkyShowtime-on) A legutóbbi előzetes roppant látványosnak tűnt (bár azért akadnak benne kérdéses momentumok), így minden bizonnyal sokan várják, hogy mit sikerült összehozniuk a készítőknek. Az biztos, hogy roppant mód bíznak a jó fogadtatásban, ugyanis máris megrendelték a 2. évadot.

Azóta történt

Előzmények