Halo: Infinite - Megjelenik végül előző generációs konzolokra?

Felütötte a fejét egy szóbeszéd, miszerint csak jelenlegi Xbox-okra és PC-re lesz elérhető a folytatás.

Többek között a Halo: Infinite volt az egyik cím, ami miatt sokan tervezték újgenerációs Xbox-ok vásárlását, azonban végül augusztusban bejelentették, hogy csak 2021-ben jelenik meg az új rész. Azóta kiderült, hogy valamikor ősszel várható a premier, így közel 1 éves halasztásról beszélhetünk. Az eredeti bejelentés szerint a játék PC mellett nem csak az Xbox Series X/S gépeken, hanem Xbox One-on is játszható lesz, azonban a minap felbukkant egy pletyka, miszerint lehetséges, hogy törölték az előző generációs verziókat. A 343 Industries vezető dizájnerének Linkedin oldalán már csak annyi látható a Halo mellett, hogy XBS/X, vagyis Xbox Series S és Series X, ami utalás lehet arra, hogy a csapat elengedi a prevgen verziókat. Természetesen ez egyelőre csak egy gyenge szóbeszéd, a közösségi menedzser külön Twitter bejegyzésben is tagadta a dolgot, de egy részről ne felejtsük el, hogy ő hasonlókat nyilatkozott, amikor felmerült a halasztás anno, illetve jövő év végén az Xbox One már 8 éves lesz és talán érdemes lehet elgondolkodni, hogy egy ilyen öreg gép esetében elengedjék a gyengébb kiadásokat.