Ha több lesz a Wii U az EA visszatér

Mint tudjuk az EA egy ideig bojkottálja a Wii U-t, és nem jelentetnek meg rá több játékot. Frank Gibeau viszont úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a Nintendo képes bővíteni a Wii U felhasználói bázisát, akkor újra érkeznek majd rá EA játékok. Pontos számadatot nem határozott meg, hogy mennyi gépnek kell ahhoz fogynia.

Mint fogalmazott ők eddig négy játékot jelentettek meg Wii U-ra, a Madden, a FIFA, a Need for Speed és a Mass Effect aktuális epizódjait, de ezek nem teljesítették az elvárt célt. Mivel magukat racionális vállalatnak tartják, akik a nagy közönséget keresik, így nem látják értelmét, hogy egyelőre több játékkal jelenjenek meg Wii U-n.

A Nintendo of America reakciója ezzel kapcsolatban annyi volt, hogy nagyszerű partnernek tartják az EA-t, akik korábban már jelentettek meg platformjukra játékokat, és mint ahogy a többi kiadó így ők is azt szeretnék, ha minél nagyobb lenne a felhasználói bázis.

Hozzátették, hogy biztosak benne, hogy a karácsonyi időszakban és 2014-ben érkező játékaik segítségével növelni tudják majd a felhasználói bázisukat, ami révén csábítóbb lesz a platform a third-party fejlesztők és kiadók számára is.

Azóta történt

Előzmények