Gyűjteményes kiadást kap a The Incredible Adventures of Van Helsing

A magyar NeocoreGames által fejlesztett Van Helsing trilógia záróepizódja idén májusban jelent meg, azóta pedig a cég nagy büszkén jelentette be, hogy a három részből összesen egymillió példányt sikerült értékesíteniük. Ezzel együtt egy meglepetéssel készültek a rajongóknak, bejelentették ugyanis a  The Incredible Adventures of Van Helsing Final Cut csomagot, amely egy önálló program lesz, és az összes részt tartalmazni fogja.

A kezdetektől lehetőség lesz majd mind a hat karakterosztály közül választani, de akár arra is lehetőségünk lesz hogy a hosszú kampányt egy 80-as szintű karakterrel játsszuk végig. Ezen felül a többi módban viszont nem kevesebb mint 100-as szintig lehet majd fejlődni. Ezen túl a tower defense módot opcionálissá tették a készítők, valamint azt is bejelentették, hogy a későbbiekben egyéb bővítmények is érkeznek majd a játékhoz. A különleges pakk megjelenése idén szeptemberben várható, az alap ára 45 dollár lesz, de akik birtokolják a trilógia mindhárom részét, azok ingyenesen kapják meg a csomagot Steamre.

Azóta történt

Előzmények