Guild Wars 2: PvE és Necromancer infók

A Guild Wars 2 az NCSoft következő nagy szabású MMORPG-je lesz. A havidíjmentes játékot a Gamescom-on is kiállították, ahol részletesen ismertették a PvE rendszert, ami nem az MMORPG játékokban megszokott sémát fogja követni.

A játékban egyfajta dinamikus tartalomrendszer lesz beépítve, aminek köszönhetően szinte teljes mértékben elhatárolódunk majd az NPC-k több oldalnyi szövegelésétől, helyette közvetlen interakciók során kapunk felkérést tőlük, például arra, hogy védjük meg a farmjukat a hamarosan támadó banditák özönétől.

A Guild Wars 2 készítői ezt az úgynevezett dinamikus event rendszert a Warhammer Online alapján fejlesztették ki, ami nem az eddig megszokott sémák szerint fog zajlani. Vegyük például a fentebb már említett esetet: ilyenkor nem csak egy meghatározott számú elenséges támadót kell levágni ahhoz, hogy a küldetés sikeres legyen, de meg is kell védenünk a termést a több hullámban érkező tolvajokkal szemben, amíg azok meg nem hátrálnak.

Amennyiben kudarcot vallunk és meghalunk, akkor pedig nem tudjuk a küldetést ismét az elejéről újrakezdeni, hiszen közben a banditák már elfoglalták a farmot is, így először onnan kell őket kifüstölnünk, visszafoglalni az épületet, majd pedig ismét megvédeni azt a támadókkal szemben.

A bossfight-ok pedig még ennél is érdekesebbek lesznek. A Gamescom-on tartott bemutatón egy 50-es szintű sárkányt támadott meg egy 60 játékosból álló raid (Lásd az első videón). Mindenkinek megvolt a saját feladata, egyesek a boss-t támadták, mások az általa bebörtönzött játékosokat igyekeztek kiszabadítani, illetve voltak olyanok is, akik a háttérben a sárkányt támadó ostromgépeket állítottak fel, megint mások ezeket a gépeket igyekeztek megvédeni a sűrűn spawnoló minion-ok hordáitól.

További csavart adott a küzdelemnek az, ha valamelyik ostromgép megsérült. Ilyenkor egy különálló event indult el, aminek a célja a gép megjavítása volt. Ekkor az egyik csapattársnak el kellett battyognia a legközelebbi erődbe, és onnan alkatrészeket hoznia a javításhoz. Ráadásul mindez csata közben zajlik, egy nem instance-olt területen, és ebbe az eseménybe bárki be is csatlakozhat, akinek kedve van hozzá.

A második videóban láthatjuk a Necromancer képességeit és skilljeit akció közben. a forrásoldalon pedig ezeknek a részletes leírását is megnézhetitek.

Azóta történt

Előzmények