Greenpeace: a második felvonás

Legutóbb a Nintendo is bekerült a vizsgált cégek közé, így érdekességként most már ilyen szempontok alapján is össze tudjuk hasonlítani a konzolgyártókat - lássuk mi változott december óta.

A 7.3-as értékelésével Sony továbbra is az élmezőny tagja, a pozitívumok között a kevesebb PVC-t tartalmazó termék, illetve az újrahasznosítás terén történt javulás szerepel. A Microsoft - bár a legutóbbi vizsgálatok óta javított, első sorban a mérgező vegyületek száműzése érdekében tett ténykedéseinek köszönhetően - 4.7-es pontszámmal továbbra is a gyengébb cégek között szerepel. A listát pedig ezúttal is a Greenpeace szempontból újonc Nintendo zárja, akikkel kapcsolatban az egyetlen pozitívum az, hogy kerek nulla pontos eredményüket sikerült 0.3-ra javítaniuk, mellyel így is toronymagasan a mezőny végén végeztek.

A vizsgálatok fő szempontjai ezúttal is a felhasznált anyagok, a termékek összetétele, valamint a termékek visszavétele és újrahasznosítása voltak - az összes cég eredményeiről ITT olvashattok bővebben.