Gran Turismo 6 - az első szerelem

Mario Andretti egy 1948-as Hudsonnal kezdte, amit két éven keresztül készített fel barátaival együtt első versenyére, ami ezután következett az már az autóverseny történelem része. Andretti legendás pályafutást tudhat maga mögött, mind Indy, mind Daytona, mind pedig F1 kategóriákban. A Sony neki és első autójának állít emléket egy weboldal segítségével, ahol rövid dokumentumfilmeket mutatnak nekünk, jelenleg az első epizód tekinthető meg, amit december harmadikán követ a második rész. Alább egy kis ízelítőt láthattok a videóból, a teljes epizódot az említett oldalon tudjátok megtekinteni.

Azóta történt

Előzmények