Ghostbusters-Atari: hivatalos

Az előzetes szóbeszédek megalapozottnak bizonyultak, az Activision-Blizzardtól kiselejtezett Ghostbusters az Atarinál találta meg számítását, ezt közleményben erősítette meg az anyacég Infogrames Entertainment.

Phil Harrison prezident elmondta, hogy a 2009-es felhozataluk egyik legnagyobb erősítése lesz a tétel, amelynek célplatformjai között PlayStation 3, Xbox 360, PC, Wii, PlayStation 2 és Nintendo DS egyaránt szerepel.

A Dan Aykroyd és Harold Ramis által írt történet a Ghostbusters 2 cselekménye után két évvel játszódik, a jól ismert négyessel a főszerepben.