Gabe Newell: "Nem jelentünk be semmit az E3-on. Komolyan."

A Valve kommunikációs főnöke, Doug Lombardi erősítette meg egy Joystiq oldalnak tett interjúban, miszerint nem terveznek bemutatni semmi újdonságot az egy hónap múlva megrendezésre kerülő E3 rendezvényen. Habár a csapat kint lesz a show-n, elmondása szerint csak olyan dolgokat láthatunk, amit korábban már bejelentettek.

A cég vezetője, Gabe Newell elmondta, hogy a kiállításon elsősorban a már eddig ismert projektek kerülnek középpontba, úgymint a Steam Big Picture, a DOTA 2 és a Counter-Strike: Global Offensive.

- "Nem jelentünk be semmit az E3-on. Komolyan. Nem jelentjük be a Half-Life 3-at, a Portal 3-at vagy a Left 4 Dead 3-at. Olyan programokat fogunk bemutatni, melyekről már mindenki tud, tehát a Counterstrike: Global Offensive-ot, a Dota 2-t és a Steam Big Picture Mode-ot,” - mondta a Valve főnöke.

Ezek szerint akkor mégsem jelentenek be semmit, amiben a hármas szám fog szerepelni. Korábban még azt ígérték, hogy nagy meglepetésre készülnek. Persze minden lehetséges, elképzelhető az is, hogy szándékosan ködösítenek, így nagyobbat fog szólni az eddig sikeresen titokban tartott újdonság... :-)

Azóta történt

Előzmények