Frostbite 2 motorra vált a BioWare

Ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, a Mass Effect 4-et és a Dragon Age III-at is a DICE által kifejlesztett Frostbite 2 nevű grafikus motor fogja hajtani. Már akkor úgy látszott, hogy ezzel véget ért egy időszak, de azóta a BioWare hivatalosan is bejelentette: készülő projektjeikben immár a DICE következő generációs hardverekre épülő technológiáját fogják alkalmazni.

A BioWare Edmonton menedzsere, Aaryn Flynn elmondta, hogy a DICE által kifejlesztett technológia felhasználásával nagyszerű dolgokat vihetnek véghez játékaikban. A Mass Effect 4 és a Dragon Age III készítésénél ezt tartják szem előtt. Mivel a DICE az Electronic Arts tulajdonában van, így a motor licenceit is ők birtokolják, tehát nem kell fizetniük érte, szabadon használhatják bármelyik játékban, amelyikben csak akarják.

Az eddig megjelent EA játékok közül jó párban kihasználták már ezt a lehetőséget: Frostbite 2 motorra épül a Medal of Honor: Warfighter és a Need for Speed: The Run, valamint ez fogja hajtani az új Command & Conquer reboot és Army of Two: The Devil's Carter című játékokat is. A BioWare pedig csatlakozik a DICE technológiájának kiaknázásához, új projektjeinek túlnyomó többségét a Frostbite 2 motor fogja hajtani.

Azóta történt

Előzmények