Free-to-play játék lesz az Evolve (PC)

A minap írtunk róla, hogy az Evolve hivatalos honlapján megjelent egy visszaszámláló, amely alapján azt feltételeztük, hogy bejelentésre készül a Turtle Rock Studios. A találgatásoknak úgy tűnik máris vége lett, ugyanis megkaptuk a hivatalos bejelentést, az Evolve free-to-play játékként folytatja pályafutását.

A hivatalos információk szerint elsőként PC-n lesz ingyen elérhető a játék a mai naptól (pontosabb időpontot egyelőre nem tudni), később azonban a PlayStation 4-es és Xbox One verziók is átváltanak F2P-re. További részleteket később kapunk majd.

Akik már korábban megvették a játékot, azok mostantól Founder státuszt kapnak, és a jövőben érkező összes bónusz tartalmat megkapják ingyen.

Azóta történt

Előzmények

  • Evolve teszt

    Negyedmagunkkal szörnyekre vadászni sokkal jobb szórakozás, mint elsőre gondolnánk, azonban nem mindegy, hogy kikkel kell együtt játszanunk.