Final Fantasy VII Remake - Készüljetek extra tárhellyel!

A legújabb információk szerint az érkező felújítás 100 GB-ot foglal majd a PlayStation 4-ünkön.

Kevesebb mint két hónapot kell már csak várnunk a tavasz egyik legjobban várt játékának, a Final Fantasy VII Remake érkezéséig. Azt már jó ideje tudjuk, hogy a felújítás feldarabolva érkezik, az azonban eddig még nem volt publikus hivatalosan, hogy az első felvonás mennyi tárhely igénnyel rendelkezik. Friss bejelentést most sem kaptunk, azonban úgy tűnik, hogy elkezdték kinyomtatni a dobozos példányok borítóit, amelyekből a dél-koreai változat valahogy felkerült az internetre. Ezen többek között azt láthatjuk, hogy a két Blu-ray lemezen érkező program nem kevesebb mint 100 GB tárhelyet igényel majd a PS4-ünkön.

A Final Fantasy VII Remake premierjéig már nem kell sokat aludnunk, a megjelenés napja a tervek szerint április 10-én várható PlayStation 4-en.