Fejlesztői videón a Trine 4: The Nightmare Prince

Tavaly év végén, némi szivárogtatás után hivatalosan is bejelentették nekünk, hogy készül a Trine 4: The Nightmare Prince című alkotás, vagyis a sorozat újabb felvonása. A tervek szerint az új epizód valamikor idén ősszel érkezik és sokak reménye szerint jobb lesz majd, mint a kissé visszafogottabb véleményeket kapott harmadik epizód. Pár hete láthattuk legutóbb mozgás közben a 4. részt, a minap pedig egy újabb videóval lettünk gazdagabbak, ebben a készítők beszélnek kicsit a kulisszák mögött történtekről.

A Trine 4 megjelenési napja nem ismert, annyit tudunk csak, hogy valamikor ősszel várható PlayStation 4-re, Nintendo Switch-re, Xbox One-ra, valamint PC-re (Steam, Discord). Az alap változatok melett érkeznek az Ultimate Collectionök is, amelyekben a korábbi három résszel együtt a 4. epizódot is megkapjuk.