Februárban jön a Persona 5: The Royal nyugatra?

Frissítve:

Úgy tűnik, hogy kicsit korai volt az öröm, a hivatalos bejelentés szerint Március 31-én jön a Persona 5: The Royal nyugati kiadása.

Eredeti hír:

Az év eleji bemutatkozás után az Atlus idén tavasszal leleplezte nekünk a Persona 5 Royal című programot, amely az 5. rész kibővített változata új szereplőkkel és helyszínekkel. Japánban a játék már október vége óta kapható, azonban a nyugati kiadásra még egyelőre várnunk kell. Korábban arról volt szó, hogy tavaszig kell várnunk a premierre, azonban érdekes módon az indonéz és tajvani PlayStation Store-ban (Az angol nyelvű kiadások) már 2020. február 20. szerepel megjelenési dátumként. Kíváncsian várjuk a hivatalos megerősítést.

Előzmények

  • Persona 5 teszt (PS4, PS3)

    Büszkén és kompromisszummentesen japános, karakterei szerethetők, világában élmény elveszni, csatái taktikusak és tartalom terén sem kell szégyenkeznie. De láttuk már!