EverQuest: Márciustól ingyenes lesz a 13 éves MMORPG

Tizenharmadik évfordulóját ünnepli márciusban az EverQuest című MMORPG, melyet 1999-ben indított útjára a Sony Online Entertainment. A nagy sikerű játékhoz tavaly decemberben vált elérhetővé egy F2P modell, melynek sikerességét bizonyítja hogy azt követően 40%-al emelkedett a belépések száma, 300%-al a tárgyak eladásai, valamint sok új előfizetőjük is született.

Az EverQuest producere, Thom Terrazas nyílt levélben tudatta a rajongókkal, hogy a játék 13. évfordulóján megnyílnak a kapuk minden EverQuest felhasználó előtt. Azaz onnantól nem kell előfizetnünk ahhoz, hogy a játék minden területére bemehessünk. Persze azért lesznek limitációk, például ha Elf karaktert akarunk indítani vagy vásárolni szeretnénk tárgyat az Item Shopban, ahhoz továbbra is előfizetéssel kell rendelkeznünk.

Az előfizetési lehetőségek összehasonlítását ezen az oldalon találjátok, az ingyenes, ezüst és arany tagság ismertetése mellett a F.A.Q. is helyet kapott, ahol a leginkább előforduló kérdésekre találhattok választ.

A változás pontos időpontját még nem jelentették be, egyelőre csak annyit tudunk, hogy a játék március 16-án ünnepli 13. évfordulóját, ekkor eventek sokaságával fognak kedveskedni minden játékosnak. Aki belép a játékba az kap egy "Welcome Packot" (Üdvözlő Csomagot), valamint a helyszíneket is feldíszítik az újonnan bevezetésre kerülő játékmód alkalmából.

Azóta történt