A Red Rover Interactive az éjszaka folyamán bejelentette, hogy készüol az Enginefall című alkotásuk, amely egy több játékos sandbox túlélőjáték lesz. A program egyik különlegessége, hogy a posztapokaliptikus világban egy óriási vonaton játszódik, a túlélés mellett pedig az is a feladatunk lesz, hogy a szerelvények felett átvegyük az irányítást? Minden bizonnyal ismerős lehet az alap téma, a Snowpiercer juthat sokunknak róla eszébe, ám ezúttal hó nélkül. Lentebb a bemutatkozó előzetest láthatjátok.
Az Enginefall egyelőre kizárólag PC-re készül, a megjelenés jövő év elején várható, azonban a korai tesztek már jövő hónap elején elrajtolnak.