Előzetesen a Borderlands: The Pre-Sequel

Sokan meglepődnek a Borderlands játékok sikerén, holott minden adott, hogy hosszú időre lekössék a vásárolókat az eddig megjelent két programmal.Az eddig megjelent két rész hosszú hónapokra lekötötte a vásárlók figyelmét, és vélhetőleg a még be sem jelentett harmadik epizód megjelenéséig mindenképp kitartanak majd a kedvencük mellett. A 2K és a Gearbox Software április 9-én jelentették be, hogy érkezik az új rész, amely tulajdonképpen a két korábbi epizód között lesz átvezető kapocs. A Borderlands: The Pre-Sequel új szereplőkkel érkezik, többségükkel azonban találkozhattunk már a korábbi játékokban.

A legújabb bemutatóban egy négy fős küldetésből láthatunk részleteket, amely alapján elmondható, hogy valóban nem sokat változott a program a nagy sikerű elődökhöz képest.

Azóta történt

Előzmények