Először nyert bizonyítást, hogy a Denuvo miatt akadozhat egy játék

A Denuvo néven ismert másolásvédelmi eljárást manapság kifejezetten sok stúdió alkalmazza, és a felhasználók jellemzően panaszkodnak arra, hogy a programfuttatás szempontjából akadásokat okoz. Az utóbbi időben több címmel kapcsolatban is felmerült ez a probléma, példának okáért az Assassin's Creed Origins és a Final Fantasy XV: Windows Edition játékoknál, de bizonyítani nem sikerült egy esetben sem, hogy az akadásokért a Denuvo felel.

A fentiek miatt is nagyon érdekes az az üzenet, amit Katsuhiro Harada, a TEKKEN 7 című játék vezető tervezője tett közzé a Twitteren. A népszerű játéktervező szerint a sebességvesztés akkor következik be, amikor a játékos bizonyos ütésfajtát hajt végre, például Akuma Shakunetsu Hadoukenjét. Maga a TEKKEN 7 egyébként még az előző év közepén jelent meg, de azóta többször is frissült, legutóbb az 1.13-as verzióra, amely új Denuvo middleware-t kapott, és ez hozta magával a fenti gondot.

Katsuhiro Harada őszintesége dicsérendő, ugyanis manapság nem sokan vallják be, ha a PC-s játék nehézkes futtatásáért a másolásvédelem felelős. Ezt inkább titkolni szokás, mert a Denuvo például egy olyan harmadik féltől származó, middleware-ként hozzáadott komponens, amely nem szükséges a játékok működéséhez, és a játékosok jó része nem venné túl jó néven, ha kiderülne, hogy ettől kapnak kellemetlen élményeket a szórakozás során. A TEKKEN 7 vezető tervezője egyébként elárulta, hogy a Denuvo már készíti a javítást, így hamarosan kiadnak egy új frissítést a játékhoz.

Az ügy azért nagyon érdekes, mert eddig nagyon is kötötték magukat a Denuvo másolásvédelmet használó stúdiók, hogy ez a middleware nem okozhat teljesítménygondokat, így a használata nem jár hátránnyal a játékosokra nézve. Erről az állításról maximum csak sejteni lehetett, hogy nem igaz, de bizonyíték nem volt az ellentettjére. Katsuhiro Harada a Twitteren ezt szállította, így most már sokkal nehezebb lesz az egyes stúdióknak megvédeni a Denuvót, elvégre egyszer kiderült, hogy teljesítménygondokat okozhat, miért is ne történhetne meg ez máskor, egy másik játék esetében.