Elindult a Alliance Tournament X

Szombaton kezdetét vette az Eve Online hagyományos évenkénti tornája, az Alliance Tournament. A játék az EVE viszonyaihoz képest viszonylag tiszta, már-már középkori lovagtorna hangulatát idézi - kisebb szépséghibáktól eltekintve, mint pl. a tavalyi torna bundáinak jóváhagyása, beleértve a döntőt is.

A torna alapvetően három szakaszra osztható, egy selejtezőre, amelyet egy 32 csapatos csoportkör (8 csoport, csak odavágó) követ, a végső helyezésekről pedig egy 16 csapatos kieséses szakasz dönt majd. A szövetségek kétféleképpen juthattak be az első, kvalifikációs körbe. 32 szerencsés csapat már egy véletlen húzás eredményeképpen bejutott a selejtezőbe, a többiek pedig a maradék 32 helyre kiírt aukció megnyerésével (a kezdő tétel minden esetben 10 plex volt (1 plex 30 nap játékidőre váltható be, ingame árfolyama változó) biztosították indulásukat.
A torna döntősei, mint minden évben, idén is megkapják azokat a különleges hajóterveket, amelyeket a CCP csak az AT döntőjébe bejutottaknak biztosít, és nekik is korlátozott példányszámban. Egy-egy ilyen hajó ára az idő múltával a csillagos eget veri. Az idei Alliance Tournamentet a Caldari állam szponzorálja, a díjak is caldari faction hajók. Az Osprey hajótestű Etanát, és a Merlin testű Cambiont a következő videó mutatja be a Singularity (EVE tesztszerver) állapota alapján:

A selejtező első csatái már lementek, ahol a magyar színeket képviselő HUN Reloaded csapata sikerrel vette az első akadályt:

A HUNos fiúk már régi motorosok, az AT4-et ők nyerték a Pandemic Legiont verve a döntőben. Folytatás e hét végén, várhatóan a Tribal Conclave ellen.

Azóta történt

Előzmények