E3: Final Fantasy XIII-2

A Final Fantasy sorozat 13. része jelentősen megosztotta mind a játékosokat, mind a kritikusokat, főleg nyugaton. A legnagyobb negatív kritikát a túlzottan lineáris játékmenet és a rendkívül lassan kibontakozó történet kapta. A játék közvetlen folytatását idén januárban jelentette be a Square-Enix, megjelenés Japánban idén év végén, nálunk jövő év elején várható, PS3-ra és Xbox 360-ra egyszerre.

A folytatást az eredeti játékot is jegyző Motomu Toriyama rendezi, aki mindent szeretne elkövetni, hogy az alapjátékot ért összes kritikát kijavítsanak. Az előzetesek alapján úgy látszik ez sikerülni is fog nekik.

Az E3-on bemutatott demo-ban Lightning (az XIII főhőse) húgát, Serah-t és egy új szereplőt, Noel-t láthattuk.

Noel közelharcos, mindkét kezében karddal, Serah pedig íjjal és karddal is tud harcolni. A harcrendszert több helyen is javították, a Paradigm Shift visszatér, kiegészítve a Cinematic Action rendszerrel, mely további interakciót visz a játékba, a képernyőn felvillanó gombokat időben lenyomva a kontrolleren különfére extrákhoz juthatunk, mint pl. extra sebzés vagy védelem. További újdonság, hogy a 2 karakter mellé az ellenfelek közül toborozhatunk magunkat egy harmadikat, aki mindig alkalmazkodik majd a beállított paradigm-hoz. Egyelőre nem ismert, hogy lesz-e több játszható karakter, de a szörnyek minden bizonnyal változatos csapat-összeállításokat eredményeznek majd.

Magán a játék világán is sokat javítanak, többféle bejárható útvonal (elrejtett kincsekkel), NPC-el feltöltött városok, akikkel mind beszélni lehet. Az ellenfelek nem mindig látszódnak a térképen, hanem csak ha közeledünk hozzájuk jelenek meg, és jó időben megtámadva őket akár nagyobb előnnyel is kezdhetjük az csatát (Preemptive Strike). Ezen felül sok helyen választhatunk majd, hogy miképp szeretnénk megoldani egy feladatot, nem csak egy megoldás lesz, pl. frontális vagy esetleg más valami trükkel való támadás, és a történetvezetés ezen döntéseik alapján fog változni.

Természetesen Lightning is visszatér, a világot már egyszer megmentő hős, páncélban, pajzzsal Odin nevű lován látható egy rövidke jelenetben, ahogy Chaos Bahamut-al harcol.

Ezek a fejlesztésen nem mondhatónak egyedinek, hisz szinte minddel találkozhattunk már más-más játékban, de összességében tehát elmondható, hogy a fejlesztők megtesznek mindent, hogy visszaszerezzék a 13. részben csalódott játékosok bizalmát.

Azóta történt

Előzmények