E3 2010: Silent Hill - itt a bemutatkozó trailer

Korábban kiderült, hogy a Konami egyik legnagyobb sorozatát, a cseh Vatra Games veszi kezelésbe, és ők készít el az új epizódot. Azt is pletykálták, hogy esetleg FPS lesz. Erre utaló jelek egyelőre nincsenek, és az első trailer sem erősíti ezt meg.

A játék során egy szökött fegyencet alakítunk, aki betéved Silent Hill városába, és elkezdődik a pszichológiai horror történet. A készítők szerint visszatérnek a korai epizódok hangulata, az elgondolkodtató cselekményeknek köszönhetően. Ja és természetesen a harcokat akár el is kerülhetjük vagy megvívhatjuk, ha utóbbit választjuk akkor mindennapos tárgyak lesznek a segítségünkre a teremtmények elhárítására, úgymint szék, egy palack és egyéb tárgyak. Megjelenni jövőre fog Xbox360 és PS3 platformokra.

Azóta történt

Előzmények