Dying Light: 12 percnyi játékmenet videó

Nem fukarkodnak erőforrásaikkal a Techland csapatának tagjai. Egy vadonatúj stúdiót nyitottak Kanadában, Vancouverben, ahol a fejlesztők jelenleg kizárólag a Dying Light című zombis játék készítésére koncentrálnak. A Dead Island két epizódját követően bízhatunk abban, hogy az új program is legalább olyan szórakoztató lesz, mint azok voltak. Egy kis ízelítő a játékból:

A Dying Light című zombis játékban kiemeltebb szerepet kap a túlélés, mint a Dead Island esetében volt. Sok esetben kifizetődőbb lesz taktikázni és elkerülni a nyílt konfrontációt, mint nekirohanni az ellenfeleknek. A teljesen nyílt világot kedvünk szerint bejárhatjuk - feltéve, hogy a zombik hagynak szaladgálni -, küldetéseinket pedig bármikor megszakíthatjuk, amennyiben valami új felfedeznivaló akad utunkba.

A játék címéből következik, hogy a Dying Lightban kiemelt szerepet kap a napszakok váltakozása. Feladatainkat nagyrészt nappal tudjuk végrehajtani, ekkor ugyanis - többé-kevésbé - több esélyünk van a túlélésre. Sietnünk kell megoldani küldetésünket és visszatérni a menedékhelyre még alkonyat előtt, ugyanis ahogy leszáll az éjszaka, a vadászból préda lesz. Ha mégis kint rekednénk, akkor innentől kezdve lopakodva kell haladnunk, elkerülve, hogy az élőhalottak észrevegyenek.

Míg nappal viszonylagos biztonsággal közlekedhettünk közöttük, éjszaka a zombik sokkal erősebbé és szívósabbá válnak, ilyenkor amint észrevesznek, nagy eséllyel meg is ölhetnek minket. Mindenáron el kell kerülnünk őket, csendben, lopakodva haladnunk, hátulról, pisszenés nélkül kivégezve azt a pár zombit, amik esetleg útban vannak. A cél, hogy napfelkeltéig éljük túl, utána ismét elkezdhetünk futni.

Karakterünket FPS nézetből irányíthatjuk, ami leginkább a Mirror's Edge című játékra hasonlít és nem véletlenül. A Dying Light egyik legfontosabb eleme ugyanis a futás, valamint az objektumokon, tetőkön, falakon, sőt, akár a zombik fején történő ugrálás lesz, melynek segítségével időre meg tudjuk szerezni a ledobott utánpótlást és visszatérhetünk a menedékhelyre.

Az élőhalottakon, a környezet viszontagságain, valamint a napszakok váltakozásain kívül még az ellenséges csoportok is problémát jelenthetnek számunkra, akik szintén meg akarják szerezni a ledobott utánpótlást. Bár egyelőre semmit nem jelentettek be ezzel kapcsolatban, de nagy eséllyel a többjátékos lehetőségben is lesz hasonló játékmód, ahol meg kell szereznünk csapatunk számára az ellátmányt, megelőzve a többieket.

A Dying Light című zombis túlélőhorror játék megjelenése valamikor 2014-ben várható, PC-re, PS3-ra, PS4-re, XBOX360-ra és XBOX One-ra. A program kiadója a Warner Bros. lesz.

Azóta történt

Előzmények

  • Dying Light - E3 Trailer

    Megérkezett a Dying Light E3-as trailere.

  • Dead Island - Teszt

    Eddig még nem próbáltam ki a játékot, de miután sokan dicsértétek a fórumon, így én is tettem vele egy próbát. Nem bántam meg.