Dragonborn DLC: Jövő év elején érkezik a PC és PS3 kiadás

A mai nap folyamán válik elérhetővé a The Elder Scrolls V: Skyrim című RPG játék újabb DLC csomagja, a Dragonborn. A bővítmény egyelőre csak XBOX360 konzolra jelenik meg, de a Bethesda ígérete szerint a többieknek sem kell sokat várniuk rá, ugyanis már az év elején megjelenik PC-re és PS3-ra is. Utóbbi azért nagyon örvendetes hír, mert a korábbi DLC-k még mindig nem elérhetőek a Sony konzoljával rendelkezők számára.

A Bethesda azt válaszolta a Dawnguard és Heartfire DLC-k PS3 verziójával kapcsolatos kérdésre, hogy nagyon is tudják: a játékosok éhesek az új tartalmakra. A készítők jelenleg is sok újdonságon dolgoznak, amint lesz lehetőségük rá, megosztják mindenkivel az erre irányuló részleteket. A Dragonborn DLC-vel ugyanis még messze nem ér véget az újítások sora, elmondásuk szerint egy csomó érdekességet fognak bejelenteni a Skyrim-hez 2013-ban is.

A korábbi DLC-k PlayStation 3 verziójával kapcsolatban egy kis emlékeztető a végére: a Bethesda technológiai eredetű problémák miatt nem adta ki a Sony konzoljára a Dawnguard-ot, de hogy mik ezek a gondok, arról egyelőre nem mondtak semmit.

Azóta történt

Előzmények