Dragon Age II: Az első gameplay videó!

Kiszivárgott egy rövid videó a legutóbbi Dragon Age 2 bemutatóról, ahol is akció közben nézhették meg az érdeklődők, ahogyan a női Hawke irányította csapat egy pár darkspawn-t mészárol le.

A videó alapján úgy tűnik, hogy a játék harcrendszere is változásokon fog átesni, ugyanis akció közben olyan benyomásunk támad, mintha a God of War-t, vagy a Devil May Cry-t látnánk. Mindenesetre az már most kiderült, hogy a Harcos ezentúl nem lesz képes dupla fegyvert használni, csak a Szerencsevadász számára lesz elérhető ez a stílus.

Persze az is lehetséges, hogy az újfajta irányítás csak a konzolok sajátossága lesz (A bemutató egyébként az egyik Microsoft-rendezvényen zajlott, természetesen XBOX360-as konzolon), és PC-n marad a jól bevált quickbar.

Bár minden elképzelhető, hiszen a BioWare már korábban bejelentette, hogy a játékot a konzolosok igényeihez fogják igazítani, de én remélem, hogy PC-n lesz quickbar, mert ha egyszerre maximum négy skillt rendelhetünk gombokhoz, akkor nehéz helyzetben leszünk.

Azóta történt

Előzmények