DOOM Eternal - Végre megjelenési dátumot kapott a Switch kiadás

A fejlesztők egy friss trailer bemutatásával rántották le a leplet a megjelenés napjáról.

Hirdetés

Miközben tavasszal megjelent PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re a DOOM Eternal, valamint ősszel már az első sztori DLC-t is oda-vissza végigjátszhattuk többször, addig a Nintendo Switch kiadásról semmit nem hallottunk azon túl, hogy kiderült róla, kizárólag digitális formában lesz beszerezhető. Szerencsére a fejlesztők a minap megtörték a csendet, a lentebb látható friss trailer keretén belül elárulták nekünk, hogy alig egy hetet kell csak várni az új kiadásra.

A DOOM Eternal december 8-tól lesz elérhető a Nintendo konzolján, azonban a DLC-ről nem esett szó, utóbbiról még mindig nem tudni, hogy mikor jelenik meg Switch-re.