Deus Ex 3 - információk

Egy cseh játékmagazin informálódott a fejlesztőktől, a készülőben lévő Deus Ex 3-ról.

Tehát amit kiderítettek derék cseh kollegáink:
Főhősünk Adam Jensen lesz, egy futurisztikus világban, melyben a hatalom a mamutvállalatok kezében van (látszólag).

Nagy szerepet kap a kiborgtechnológia mely az embereket gyorsabbá, erősebbé és számos más képességük feltúrbózására teszi képessé.

Történet szerint egyébként hősünk egy kibernetikai cég biztonsági részlegének vezetője, melyet éppen kommandósok rohannak le és módszeresen likvidálják az embereket. Célunk, hogy kiderítsük ki áll a támadás hátterében.A játékban egyébként öt várost járhatunk majd be, ebből eddig háromra derült fény, Detroit, Shanghai és Montreal.

Fontos szerepet kapnak majd a döntéseink, hiszen ez alapján alakul majd a játék befejezése is, valamint menet közben is számos esetben annak függvényében változnak az események.Érdekesség még, hogy ellenfeleink általában csapatostul érkeznek, ráadásul vezetővel az élükön. Ezáltal különféle taktikai megoldásokat várhatunk majd az MI-től. Valamint módunk lesz a vezetőt likvidálni, ezzel megtörve a csapat morálját.


Ha minden jól alakul, nagyon jó játékra számíthatunk egy hangulatos, intrikákkal teli világban.

Azóta történt