Dementium 2 - képeken a horror FPS folytatása

Sok DS tulaj érdeklődve várta a Dementium megjelenését, mert egy igazán különleges játék volt készülőben a platformjukra. Ritka, hogy egy fejlesztőcsapat horror FPS-t készítsen a Nintendo kézi konzoljára. Nem is feltétlen az irányítás az oka ennek, mert egész jól szokható az érintőképernyő és a D-pad kombinációból kialakuló vezérlés, ebben az esetben inkább a gép grafikai képességei amik nehézségeket okozhatnak. Ennek ellenére a Renegade Kid meglehetősen jól vette az akadályokat és a gép képességeihez mérten egy kimondottan látványos és jól működő játékot dobtak össze. Talán egyetlen hibája a rövidsége és az újrajátszhatóság korlátozottsága volt.

Jó hírként érkezett viszont még az E3-ról, hogy készül a folytatás, amit azóta pontosítottak is, hogy mikor, vagyis februárban már újra retteghetünk a DS segítségével is. Most pedig öt bélyeg méretű képen ismerkedhetünk a folytatással.

Előzmények

  • Dementium 2 borító

    Renegade Kid-ék már év elején bejelentették, hogy lesz folytatása a sikeres horrorjátékuknak.

  • Dementium II

    IGN bejelentette, hogy a Dementium: The Ward című játék folytatása készülőben van.