Dark Souls 2 - csak a jelenlegi generációra érkezik

Yui Tanimura, a Dark Souls 2 producere elmondta, hogy a játék fejlesztése úgy indult el, hogy az meg fog jelenni a következő generációs platformokra is. Viszont végül azt a döntést hozták, hogy a Dark Souls 2 csak a jelenlegi generációra jelenjen meg. Ez a döntés azzal állt összefüggésben, hogy a következő generációs konzolokra való megjelenés sok időt vesz igénybe és ezen kívül azok elterjedése is időbe fog telni.

"Biztosak vagyunk abban, hogy a jelenlegi generáción is képesek vagyunk megvalósítani az elképzeléseinket és ki tudjuk majd bővíteni a játékmenetet. Jelenleg nem áll szándékunkban az új játék kiadása a next-gen konzolokra" - mondta el Yui Tanimura, a játék producere.

Tanimura azt is elmondta, hogy az új grafikus motornak köszönhetően, amely speciálisan a Dark Souls 2-höz készült, a játékban többé nem lesznek problémák az FPS értékekkel. Ez volt a csapat egyik fő célja a fejlesztés elkezdésekor.

A Dark Souls 2 megjelenése 2013 végén vagy 2014 elején várható PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox360-ra.

Azóta történt

Előzmények