Dark Matter: A Kickstarter kampány sikertelensége miatt lett rövidebb

Pár napja írtuk meg, hogy megjelent az InterWave Studios új játéka, a Dark Matter. A programot 14 dollárért / euróért lehet megvásárolni Steamen és GOG-on, most 10% kedvezménnyel. Az eltelt pár napban többen megvették, majd utána nemtetszésüket fejezték ki a fejlesztők irányába annak rövidsége, valamint a végigjátszást követő egyszerű, szöveges képernyő miatt, ahol annak folytatását ígérik. Íme:

Ez a kép fogadta azokat a játékosokat, akik végigvitték a Dark Matter című programot. Egyik fejlesztő a Steam fórumon mondta el, hogy a játék története valóban nem teljes, ugyanis eredetileg 12-16 órásra tervezték, ám a Kickstarter kampány sikertelensége miatt nem tudták befejezni.

Úgy döntöttek tehát, hogy inkább lerövidítik, és egy 6-8 órás játékot készítenek a rendelkezésre álló pénzből, így adnak egy kis ízelítőt a világ számára a Dark Matterből (Ezért is kerül 14 dollárba a tervezett 30 helyett). Ígérete szerint hamarosan kicserélik a záró képet másra, amiben érthetőbb lesz a játék lezárása, de mielőtt bármiféle folytatás érkezhetne, előbb ennek kell sikeresnek lennie. A játék egyáltalán nem hiányos vagy játszhatatlan, tartalmazza mind a 14 szintet, ami benne van a Steam leírásában, ez nagyjából 5-9 órányi játékidőt kínál.

Egy videó a játék utolsó perceiről:

Mindazonáltal a játékosok továbbra is elégedetlenkednek, hogy a készítők - saját bevallásuk szerint is - egy félkész játékot adtak ki Steamen. Állításuk szerint ugyanis csak azért, mert nem sikerült a Kickstarter kampány, még nem kellett volna a gyanútlan vásárlókra sózni egy hiányos programot. Akik elkezdik felfedezni, majd az ígért dolgoknak nagyjából a felénél egy "Folytatása következik" üzenetbe futnak, amire a fejlesztők csak annyit mondanak: "Hát, le lett rövidítve", igencsak csalódottak lesznek.

Előzmények