Crysis 3: Csak DirectX11-támogatás lesz PC-n

Nemrég írtuk meg a Crysis 3 című FPS játék hivatalos gépigényét (lásd előzményekben), melyben már a minimális követelményeknél is egy 1GB VRAM-mal ellátott, DirectX11-támogatással rendelkező videokártya szerepelt. Habár ebből már sejteni lehetett valamit, de ezidáig a Crytek nem tett hivatalos bejelentést arra vonatkozóan, hogy valóban csak DX11 alatt fog futni a Crysis 3. Egészen mostanáig.

Cevat Yerli, a Crytek ügyvezető igazgatója egy GameTrailers.com oldalnak adott interjújában elmondta, hogy a korábban tett ígéretük betartása érdekében (Miszerint meg fogja izzasztani a Crysis 3 a PC-ket) a program csak DirectX11 alatt fog működni, a régebbi rendszereket nem támogatja. Ennek értelmében a DX9 és DX10 teljesen ki fog esni a lehetőségek közül PC-n. A Crytek főnöke nem indokolta meg, hogy miért hagyják ki a PC verzióból a régebbi rendszerek támogatását, pedig biztos sokan kíváncsiak lennének rá, hogy egy multiplatform játék esetében erre miért van szükség. Lássuk az interjút:

A Crysis 3 című FPS játék megjelenése február 19-én lesz Amerikában, Európába pedig két nappal később, február 21-én jelenik meg PC-re, PS3-ra és XBOX360-ra.

Azóta történt

Előzmények