Crysis 2 - PS3-on picit szebb, mint Xbox360-on?

A CryEngine 3 és a Crysis 2 konzolokra való érkezése sokakban még mindig kételyeket vet fel, pedig a Crytek már többször is hangoztatta, hogy mind a három platformon mesésen fog kinézni az alkotásunk, ráadásul nem kevesebbet állítanak, minthogy a konzolos verziók a generáció legszebb játékai lesznek. Ezt majd meglátjuk, de az valószínűsíthető, hogy az élmezőnyben lesznek.

Carl Jones a PSM3 magazinnak beszélt arról, hogy jelenleg valamivel több teljesítményt tudtak kisajtolni a PS3-ból, mint a konkurens Xbox360-ból, vagyis némileg jobban mutat majd a játék a Sony konzol gépén. Azt is hozzátette, hogy szerencsések abból a szempontból, hogy csak most léptek be a PS3 fejlesztők táborába, így nem kell végigmenniük azon a keserves és gyötrelmes úton amin az első játékok készítőinek kellett a gép megjelenésekkor. Tudvalévő, hogy azok a fejlesztők komoly problémákba ütköztek a gépre való fejlesztés alatt, magyarán nehéz volt rá a fejlesztés. Azt is hozzátette, hogy a CryEngine 3-mal felvértezett játékuk a legszebb lesz minden platformon, de legalábbis benne lesz az első háromban. Ebben mi is bízunk, csak már jó lenne valami "kézzelfogható" gameplay videót is látni belőle. Addig marad a már látott bemutatkozó teaser, és a történetíró érdekes kijelentései.

Azóta történt

Előzmények