Crysis 2: PC-n lesz a legszebb

A nemrég bemutatott CryEngine 3 demonstráció után a PC-s rajongókat meglehetősen fájdalmasan érintette az a hír, miszerint az új motorra épülő Crysis 2 már multiplatform játék lesz. Az elmúlt hetekben rengeteg kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy ez menyire hat majd ki a PC-s verzió minőségére. Cevat Yerli, a Crytek vezetője azonban megnyugtatta a PC-s híveket, és elmondta, hogy az új Crysis epizód PC-n lesz majd a legszebb.

Cevat Yerli szerint a Crysis 2 fejlesztésének legfontosabb szempontja, hogy az adott platformból mindent kihozzanak, ennek megfelelően a PC-s, az Xbox 360-as és a PlayStation 3-as verzió is nagyon sok optimalizálásnak lesz kitéve. A személyi számítógép azonban folyamatosan fejlődik, így a konzolokhoz képpest szebb képminőség lesz elérhető az erősebb konfigurációkkal.

A Crytek vezetője azt is megemlítette, hogy a Crysis 2 lesz az első játék, ami maximálisan kihasználja majd az Xbox 360 és a Playstation 3 lehetőségeit. Bár a két konzol eltérő felépítésű, a Crytek programozói szerint megfelelő optimalizálás mellett hasonló minőségi szintre képesek. Természetesen a minimális különbségek elkerülhetetlenek, hiszen a Microsoft és a Sony rendszerének is vannak gyenge és erős tulajdonságai. Bár konkrét beszámoló még nem születet az eltérésekről, de az információk szerint az Xbox 360 tulajok élesebb textúrákat és elsimítást kapnak, míg a PlayStation 3 felhasználók a lágy szélű árnyékok szebb kivitelezésének örülhetnek majd.

A játék megjelenéséről egyelőre korai beszélni, de leghamarabb jövőre vehetjük majd a kezünk közé a Crysis 2-őt, ideális esetben mindhárom platformon.

Azóta történt

Előzmények

  • Crysis 2 - az első teaser

    Tegnap megtörtént a Crysis 2 bejelentése, ami ezúttal egy multiplatform játék lesz.

  • Crysis 2 - bejelentve

    Az EA sajtóközleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy érkezik a Crysis 2.

  • Wii vs Xbox 360 vs Playstation 3

    Wii vs Xbox 360 vs Playstation 3 Nintendo DS vs Sony PSP A következő percekben arról olvashatsz, hogy...

  • Konzol versus PC

    Mit is érdemes venni? Egy brutál játékkonfigot, vagy inkább egy konzolt játékra? Jelen írásban ezt próbálom jobban megvizsgálni, hogy az én szemszögemből mit látok, és mit is vennék, ha épp ilyen vásárlás előtt állnék.