CryEngine 3 - voltak nehézségek a konzol változattal

Régóta beszédtéma, hogy vajon mekkora fejlődés lesz a CryEngine 3. Sokan úgy vélik, hogy mivel konzolokra is elkészítik, így jóval kisebb előrelépésre lehet számítani, mintha kizárólag PC-re koncentrálnának. Tény, hogy az Xbox360 és PS3 teljesítménye mára már nem a csúcskategóriába tartozik, de ennek ellenére azért még rejtenek magukban tartalékokat.

Cevat Yerli a Crytek CEO-ja elárulta, hogy voltak problémáik és nehézségeik az új engine fejlesztése során, amik elsősorban a konzoloknál jöttek elő. Itt azzal voltak problémák, hogy a kiemelkedő vizuális élmény mellett a teljesítmény is a helyén legyen. Yerli viszont úgy véli, hogy jól vették az akadályt és megoldották a problémákat, amit jól bizonyítanak a Crysis 2 prezentációk.

A Crytek főnök úgy véli, hogy igazi kihívás volt ez a számukra, de a végén mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, és egyik platform tulajdonosa sem fogja azt érezni, hogy becsapták. A konzolos játékosok is belekóstolhatnak majd a Crysis 2 nyújtotta szabadság élménybe, ami úgy nyújt szabadságot, hogy közben nem az "akárhova mehetek" játékstílust követi. Ennek ellenére döntési lehetőségeink lesznek.

Természetesen azt is hozzátette, hogy a Crysis 2 sokkal szebb, sokkal jobb és sokkal szórakoztatóbb lesz. Mi szeretettel várjuk.

Azóta történt

Előzmények