Crash Bandicoot: Mind over Mutant infók & képek

Akárcsak az új Spyro, a Crash Bandicoot: Mind over Mutant is a most zajló Sierra Gamer's Day-en lett bemutatva - nézzük, hogy mit kínál a játék az eddigi beszámolók alapján.


Az új epizód továbbra is a platformer stílusban próbálkozik, ám kissé másként, mint a korábbi részek, lineáris pályák helyett ugyanis most valamivel nyitottabb területeken kalandozhatunk majd karakterünkkel. A különféle ellenfelek fontos szerepet kapnak a játékban, mivel a szörnyek legyőzésüket követően hátasként fognak szolgálni, és speciális képességeiket is használhatjuk majd - sőt, használnunk is kell a továbbjutás érdekében.

Utóbbiból következik, hogy a Mind over Mutant bővelkedni fog a logikai feladványokban, melyeknél rendre rá kell jönnünk, hogy melyik kreatúrát is kell használnunk az akadály legyőzéséhez. Akárcsak Spyro, Crash is kap egy társat a kooperatív móka kedvéért: ha akarjuk, akkor az erszényes lánytestvérét, Coco-t is irányításunk alá vehetjük segítségként.


Az októberben debütáló új Crash játék elsődlegesen a Wii platformot célozza be: ebből a verzióból kiindulva lett le-, illetve felskálázva a PlayStation 2 valamint az Xbox 360 változat. Emellett a PlayStation Portable és a Nintendo DS tulajdonosok is kapnak majd az új részből, míg a PlayStation 3 verzió megjelenése valamikor később várható - az ő specifikációi egyelőre még nem ismertek.

  • Kapcsolódó cégek: