Code Vein - Lehet jelentkezni a hálózati tesztelésre

A Bandai Namco még 2017-ben jelentette be a Code Vein című, soulsborne stílusú játékot, amely eredetileg már tavaly ősszel megjelent volna. A premiert azonban elhalasztották, új dátumot nem kaptunk, az utóbbi időben pedig semmilyen új információt nem kaptunk a projektről. A játék azonban él, a munkálatok gőzerővel haladnak, nemrég pedig az is kiderült, hogy hamarosan indul egy zárt, technikai teszt is, amelyre már lehet jelentkezni.

Aki szeretne egy próbát tenni a bétával, annak nem kell mást tennie, mint ellátogatni a hivatalos oldalra és ott regisztrálni. A teszt kizárólag PlayStation 4-en és Xbox One-on lesz elérhető, PC-sek sajnos kimaradnak belőle.