A Playwing csapata tavaly év végén hozták el nekünk PC-re a free-to-play, vagyis ingyenesen játszható Century: Age of Ashes című, multiplayer akciójátékot, amelyben méretes sárkányokat irányítva kell felvennünk a harcot mások ellen. A fejlesztők korábban már jelezték, hogy konzolokra is elérhető lesz a program, így végül idén tavasszal befutott az Xbox Series X/S verzió, később pedig az Xbox One kiadás is megérkezett. Az eredeti tervek szerint a PlayStation 4 és PlayStation 5-ös változatokra július végéig kellett volna várni, azonban a megjelenést végül elhalasztották a készítők egészen mostanáig. Ha minden a tervek szerint alakul, a hír olvasásának a pillanatában már elérhető lett a játék új kiadása, vagyis a PlayStation tulajok is megkapták a végső verziót.
A játék korábbi launch trailere