Call of Duty: Black Ops III - Néhány új információ érkezett

Ahogy már korábban is írtunk róla, a Black Ops III kampánya alatt lesz jó néhány különleges képességünk, amelyek közül most a Control mutatkozott be. Ezzel a robotikus ellenfeleinket tudjuk majd támadni, de akár arra is lehetőségünk lesz, hogy meghackeljük ellenfeleinket. A fejlesztők korábban azt is bejelentették, hogy az elkövetkező pár hét minden péntekén egy-egy újdonságról rántják le a leplet. Az első héten leleplezték a lángszórós specialistát, valamint egy új pálya is bemutatásra került.

A fentieken túl kiderült, hogy a specialisták korlátozottan ugyan, de testreszabhatóak, viszont mindegyiknek külön-külön cuccai lesznek, így nem lehet majd egymás felszerelését használni. A játékban a maximum szint az 55-ös lesz, amihez 10 prestige is tartozik, azután pedig egy meglepetésre lehet majd számítani.

Azóta történt

Előzmények