C&C 4 - megvan a pontos megjelenési dátum

Az EA közzétette a C&C 4 megjelenési dátumát, ami az alábbiak szerint alakul. Amerikában jövő év március 16-án jelenik meg, míg nálunk néhány nap késéssel március 19-én. Természetesen, mint ahogy azt már eddig is tudtuk a játék kizárólag PC-n lesz elérhető. Vagyis ezúttal nem készül belőle konzolos port, legalábbis eddig erről nem esett szó.

Azóta történt

Előzmények