Black Ops 2 - nem lesz új engine

Hirdetés

Mark Lamia a kritikus hangokra reagálva, azt mondta, hogy a Black Ops 2 nem igényel egy teljesen új grafikus engine-t. Sokan ugyanis nemtetszésüket fejezik ki, hogy az új CoD játékok már évek óta lényegében a 2007-es Modern Warfare motorjával jelennek meg.

Lamia elmondta, hogy véleménye szerint a játék jelentős ugrást tesz előre, a sok fejlesztésnek köszönhetően. Ezt ahhoz hasonlította, mint amikor valakik egy régi de felújított lakásban élnek. Valami hasonló a helyzet a CoD játékokkal is, ugyan az alap az változatlan, de minden rész esetében sok finomítást hajtanak végre rajta, amihez pedig nem kell ahhoz nem nyúlnak hozzá.

A lényeg tehát, hogy ne számítson senki teljesen új látványvilágra, inkább csak további optimalizációra, és ráncfelvarrásra.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények