BioWare: Felénél tart az új Mass Effect fejlesztése

Jól haladnak a következő Mass Effect játék fejlesztésével a BioWare Montreal csapatának tagjai, jelenleg nagyjából a munka felénél tartanak. Ezt a stúdió vezetője, Yanick Roy árulta el Twitteren egy rajongó által feltett kérdésre válaszolva, aki aziránt érdeklődött, hogy jelenleg hogy áll a fejlesztés állapota. A stúdiófőnök állítása szerint körülbelül félúton lehetnek, de ebből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni.

Az eddigi információk alapján az új Mass Effect játék egy teljesen eltérő történettel fog rendelkezni, aminek semmi köze nem lesz Shepard eddigi kalandjaihoz. Éppen ezért nem Mass Effect 4 lesz a címe, jelenleg csak annyi biztos, hogy ugyanabban az univerzumban játszódik majd, mind a trilógia. A készítők elmondása szerint a koncepció is új lesz, de egyben felismerhető marad azok számára, akik szerették az eddigi epizódokat.

Nagy valószínűséggel az idei E3 rendezvényen ki fog derülni pár friss információ a készülő játékról, ha mást nem is, reméljük, legalább a hivatalos címét be fogják jelenteni és megtudjuk, kit (kiket) fogunk irányítani majd a folytatásban.

Azóta történt

Előzmények