Bezár a SEGA?

A hétvége folyamán a NeoGaf-on kapott szárnyra a Gamekyo jelentése, ami egy ismeretlen forrásra hivatkozva arról írt, hogy a SEGA Europe bezár.

Ezek szerint az E3 előestéjén bejelentik, hogy a SEGA Europe a következő hónapokban bezár, így a különféle kirendeltségek, mint például a SEGA France is erre a sorsra jut. Ezt részben a sikertelen stratégiának tulajdonítják.

Mindez pedig azzal is jár, hogy a jövőben nem jelentkeznek több AAA-s játékkal, helyette a digitális tartalmakra állnak át, és elsősorban mobilos, táblagépes játékokat gyártanak. Utolsó nagy játékuk a pletyka szerint a Creative Assembly fejlesztésében készül és az E3-on mutatják be.

A  pletykához azonban nem árt hozzátenni, hogy a SEGA két legjövedelmezőbb játéka a Football Manager és a Total War széria, amik épp itt Európában készülnek.

Előbbi csapat vezére már a Twitteren ki is fejtette a véleményét a pletykával kapcsolatban, elmondása szerint nem igaz.

Azóta történt

Előzmények