Bemutatón a Halo 2 Anniversary egyik ismert pályája

Mióta a 343 Industries csapata átvette a Halo játékok jogait a korábbi tulajdonos Bungie-tól, egyre nagyobb univerzumot próbálnak létrehozni az eddigi művekre építve. Mindez a Halo sorozat negyedik részével kezdődött és vélhetőleg a jövőre érkező Halo 5: Guardiansban fog majd kiteljesedni. Addig is a széria második részének tizedik évfordulójára egy komplett kollekcióval jelentkeznek a fejlesztők, amelyben mind a négy számozott rész helyet kap az összes kiegészítővel együtt.

A csomag a Halo Combat Evolved Anniversary mellett tartalmazza a Halo 2 komplett felújítását, valamint a 3. és 4. rész full HD-ba húzott kiadását is. Mindezek mellett mindegyik epizód hozza majd a másodpercenkénti 60 képkocka sebességet.

A legfrissebb videóban a 2. epizód egyik híres pályáját, a Zanzibárt láthatjuk, amelyet teljesen újraalkottak a készítők. A csomag megjelenése november 11-én várható Amerikában míg Európába november 14-től lehet megvásárolni kizárólag Xbox One-ra.

Azóta történt

Előzmények