Bemutatkozott a Project CARS 3

Az előzetes információk szerint komoly vérfrissítésre számíthatunk a széria következő felvonásában.

Jó ideje tudjuk már, hogy a Slightly Mad Studios több projekten is dolgozik, ezek között pedig ott van a Project CARS széria harmadik felvonása is. Az első részletekre mostanáig kellett várnunk, ugyanis a bemutatkozó trailer mellé megtudtunk némi információt a programról. Ezekből kiderül, hogy a karriermódot teljesen átdolgozzák, a járművünk pedig komolyabban módosítható lesz, de a többjátékos mód is átalakul némileg.

A Project CARS 3 a tervek szerint valamikor idén nyáron jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, valamint természetesen PlayStation 4-re is.