Bemutatkozott a Portal Stories: Mel

Bizonyos játékok esetében egyáltalán nem meglepő, hogy az alapjáték megjelenése után még évekig készül hozzá plusz pálya, vagy egyéb bónusz tartalom. Ilyen program a Portal 2 is, amely a 2011-es megjelenése óta számtalan új pályával gazdagodott, hála a közösségnek, amely életben tartja a széria 2. részét. Amíg sokan egy jövőbeli 3. epizódra várnak, addig néhány lelkes rajongó úgy döntött, hogy egy teljes értékű kiegészítőt csinálnak a Portal 2-höz; ez a Portal Stories: Mel.

A kiegészítő története a Portal 1. és 2. része közötti időszakban játszódik, egy teljesen új szereplővel, akinek 20 pályán keresztül kell végigverekednie magát. A játékhoz új animációk, textúrák készülnek, valamint teljesen új dialógusok is hallhatóak lesznek benne. A Portal Stories: Mel teljesen ingyenes lesz, mindössze a Portal 2 megléte szükséges az elindításához, de hogy pontosan mikor jelenik meg, azt egyelőre nem tudni.

Azóta történt

Előzmények