Bemutatkozott a Call of Duty: Black Ops - Cold War

A többjátékos módba a tervek szerint alig két hét múlva tekinthetünk majd be.

A korábbi ígeretükhöz hűen a minap a Warzone-ban kaptunk egy rövid eventet, amelynek végén bemutatkozott végre hivatalosan is a Call of Duty: Black Ops - Cold War, azaz a COD széria idei epizódja, amelyért a Treyarch és a Raven Software felel. A játék a hidegháború korszakába repít el minket, a feladatunk pedig egy Perseus nevű ügynök kézre kerítése lesz. A történet folyamán számos ismert helyen felbukkanunk majd (Vietnám, Kelet-Berlin, Törökország, a KGB főhadiszállása) egyedi főhősünkkel (Aki ezúttal néma lesz, viszont részletesen testreszabható karaktert kapunk), változatos dialógusok mellett pedig akár többfajta befejezést is elérhetünk.

A Call of Duty széria idei felvonása (Amely továbbra is cross-gen és cross-play támogatást élvez) november 13-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, az újgenerációs verziók később várhatóak. Utóbbiak esetében érdekesség, hogy míg a jelenlegi verziók a szokásos 60 dolláros/eurós árat kapták, addig a PS5 és Xbox Series X kiadásokért már 70 dollárt/eurót kell fizetni. (Cserébe nem csak nextgenen, hanem jelenlegi gépeken is játszhatóak lesznek a programok) A ma este induló Gamescomon újabb trailer várható, azonban a többjátékos mód bemutatkozása szeptember 9-én lesz esedékes.