Befutott az Ender Magnolia: Bloom in the Mist végső előzetese

A teljes kiadás PC mellett már konzolokra is elérhető lesz a hónap végén.

Az Live Wire és az Adglobe tavaly év elején jelentették be, hogy érkezik az Ender Magnolia: Bloom in the Mist című alkotás, amely a 2021-ben megjelent ENDER LILIES: Quietus of the Knights folytatása lesz. A 2D-s akció-kaland RPG elsőként csak Nintendo Switch-re lett bemutatva, később kiderült, hogy PC-re és konzolokra is megkapjuk a programot. Az érdeklődők már márciusban beleugorhattak a PC-s korai kiadásba, amely remek visszajelzéseket kapott így minden bizonnyal sokan várják a hónap végén érkező végső verziót. Lentebb az utolsó előzetest láthatjátok.

Az 1.0 verzió PC-re érkezik a Steam rendszerébe, mellette PlayStation 4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re lesz kapható január 23-tól.